CrossBorderScience » Partnerek » Kaposvári Egyetem Matematika és Fizika Tanszék

Kaposvári Egyetem Matematika és Fizika Tanszék

A Kaposvár Egyetem Matematika és Fizika Tanszéke az egyetem két kara, a Gazdaságtudományi Kar és az Állattudományi Kar matematika tantárgyait oktatja. Az utóbbi néhány évben a szabadon választható matematika és művészet kurzus elindításával az egyetem másik két karán a Pedagógiai és a Művészeti Karon is megjelentünk. A tanszék az oktatás minden szintjén, a felsőfokú szakképzésben, az alap, a mester és a doktori képzésben is részt vesz. A tanszéken öt oktató tanít. Nagyon fontosnak tartjuk a középiskolai és az egyetemi matematika közötti átmenet minél zökkenőmentesebbé tételét. Ezért egy heti három órás szabadon választható kurzust indítottunk, ahol a hallgatóknak lehetőségük van felvenni az egyetemi oktatás tempóját, miközben pótolják esetleges hiányosságaikat. További fontos célkitűzésünk a szakmai tárgyakhoz való kapcsolódás, a gyakorlatban minél inkább alkalmazható tudás megszerzése. Ezt a kötelező tárgyakban több gyakorlati példa beillesztésével, és szintén szabadon választható kurzusok indításával szeretnénk elérni. Annak ellenére, hogy az alapképzésben és a mesterképzésben is csak az első, vagy első néhány félévben tanulnak a hallgatók matematikai tantárgyakat, egyre többen írják a diplomamunkát a tanszéken, sőt az elmúlt években szép sikereket elért Tudományos Diákkörös hallgatóink is voltak. A projekt résztvevői:

  • Dr. Stettner Eleonóra A projekt szakmai vezetője. Matematikus, szakterülete a felülettopológia és a szimmetria csoportok. Az ÉlményMűhely Mozgalom indulásától előadóként, műhely vezetőként részt vesz a programokon
  • Ilk Balázs projektmenedzser
  • Klingné Takács Anna A projekt matematika és fizika versenyeinek szervezője, a feladatok összeállítója Matematikus, szakterülete a matematikai didaktika, az egyetemi matematika oktatásának módszertana. Középiskolai oktatási gyakorlata és kiváló kapcsolatteremtő képessége teszi különösen alkalmassá a projektben betöltött szerepének ellátására.
  • Bálint Jánosné Projekt adminisztrátor. Művelődésszervező egyetemi végzettsége van, projektek, rendezvények szervezésében nagy gyakorlattal rendelkezik, egy bűvész ügyességével mozgatja a több száz fős diák csoportokat, a megoldhatatlannak tűnő helyzeteket is kibogozza.

Kapcsolat:

Dr. Stettner Eleonóra
stettner.eleonora@ke.hu
www.ke.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

Top